Hírek
2014. Január 21. 08:00, kedd |
Helyi
Forrás: lvp/KEMRFK
Kötözködött, majd bántalmazta a polgárőrt – édesanyja pedig a rendőröknek esett
Belekötött a rendezvény résztvevőibe, majd miután kitessékelték, rájuk támadt egy férfi Pilismaróton a hétvégén. A dühöngő édesanyja pedig nem hagyta a kiérkező rendőröknek, hogy elvigyék fiát.
Garázdaság vétség és közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást az Esztergomi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya B. Zoltán ellen. A rendelkezésre álló adatok szerint a 32 éves férfi szombaton a pilismaróti kultúrházban tartott rendezvényen több résztvevőt is inzultált. A jelenlévők megpróbálták kivinni az épületből, a férfi azonban ellenállt. Ekkor avatkozott közbe az egyik helyi polgárőr, B. Zoltán azonban rátámadt. A férfi dühöngésének a helyszínre kiérkező rendőrök vetettek véget, akik elfogták a férfit és előállították az Esztergomi Rendőrkapitányságra. A rendezvényen B. Zoltán édesanyja is részt vett, aki mikor a rendőrök elfogták a fiát, megpróbálta megakadályozni, hogy elvigyék, ezért az egyenruhások őt is előállították. A 32 éves férfi ellen büntetőeljárást indítottak, édesanyja ellen pedig a rendőri intézkedés akadályozása miatt szabálysértési feljelentést tettek.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi
Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben
A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi
Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt
Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.
